OBERKOMMANDODERWERMACHT

tudattá sápadt dicsőség

 Akár egy régi szőttesen lépdelnék, belefonva felmenőim minden verejtékcseppje és melléürített magja. Kárvallott örökség, zsugorfóliája mindannak, amit sohasem akartak elfogadni, vagy szembenézni vele. A titkolt szenvedélyek, a betokosodott vágyak bálványa, melyek a szomszédok szemöldökráncain emelkednek és a mély megvetés völgyébe zúgnak.

 Feleim, ha látnátok szemeitekkel mik vagyunk, csak por és halu. Káprázat, mi magunk is. A mocsok és rohadás egy jól sikerült dobása, mely még pár kör erejéig ott tartja bomlottját az asztalnál, hogy annál fájdalmasabb legyen az űr, mikor minden elveszett!

 Sorsom, nem kell hogy a sorsodat kérje, elég ha most egyedül velem foglakozik, s ha teremtő Istennek még van gondja gyermekére, akkor mutasson utat és adjon erőt! Karoljon át hónom alatt, s lépjünk együtt, tiszta lendülettel.

mogelijk

Alles is mogelijk voor wie gelooft

Avagy, minden lehetséges annak, aki hisz.

 zárójeles: véletlenek, márpedig nincsenek.

Mät mondja a magáét III.

"Van, hogy az ember kicsit elmélázik és bejelöli élete első csókját Facebookon."

Mät mondja a magáét II.

Szóval. Az aposztrófok sokaságában eltévedve azt kell felfedeznem, hogy a világnak ez beletelik még vagy húsz évébe, mire felfedez. Természetesen engem, hogy ki mást! Tudod, régóta várom, hogy rámtaláljon a világom. Írogattam neki rengeteg sms-t, emailt, hívtam eleget, de a rosszul leadott célzott lövés minden alkalommal valami nőn kapott gellert. A hátamban most azt a feszítést érzem, amit a székem okoz, melyeket saját magam terveztem. Meg egy olyan zsibbadást, amit anyám elektromos ketyeréje okozott tán még kétezerötben. Mintha kínvallatna, amiért elvéreztem a folyamatban: ha nagyobb koncentrációval tettem volna dolgomat, most nem feszítene az ív.

Jah, dillema: tud-e a férfi világot váltani szerető nő oltalmában? Esetleg elpuhul a mindent elfedő melegségben, mely takargatja hibáit? Vagy az egyetlen esély-e, hogy a cseppfaszúból koronás fő emelkedjen? 

A világ közepe, mindig arra van, amerre köpsz, mi több bárkit szembetalálhat az érdektelenség. Nem haragszom hát, ha nem figyelsz, de többet nem mondom el. 

Mindennek eljön az ideje... -jegyezte volna meg Mät, de gondolta pofátlanság lenne irománya végére ekkora közhelyet basznia, ehelyett a következőt írta:

Nem biztos.

Nah, csezd meg!, azóta is ismételgeti!

Mät mondja a magáét

Én mondom neked [Mät Mögelijk] hogy bizonyos felfedezésekbe bele lehet bolondulni. Aztán meg abba, amikor azt felfedezed, hogy eddig milyen bolond voltál. Így az őrület egy önagába záródó folyamat is lehet, ami konstans fennállása végett a külvilág számára érezhetetlen, így normális érzetet kelt. Ha az egyes felfedezések időpillanatát nyakoncsípik, akkor szokták mondani, hogy abnormális. Ez természeten olyan nyugtalanító kudarc, mint ahogy fekete és fehér próbálja felcímkézni a egymást, avagy anyám tyúkja és annak becses tojása. Utóbbi lehet, akár maga Jézus Krisztus is, mondván, hogy ő "nem születik és nem teremtetik". Huh, most mondjuk meg is ijedtem, mert megvádolt a származásom, hogy becstelenkedem őseim hitével, nem utolsó sorban saját vallásos gyökereimmel. 

A hit meg közösségileg emelkedik erővé. Szerezz hát magad köré egy népes tábort, aki hisz benned, vagy abban, amit csinálsz. Bár, akkor lehet, hogy te magad felesleges leszel majd, s nem tudni, hogyan bírod, ha lepattan rólad a reflektorfény.

Nevem egykori imádott pólóm mai napig tisztázatlan feliratából ered; reményteli nagyságomra emlékeztet. Némi hűtlenséggel magában, hogy az első e-t umlautos á-ra változtattam. 

de csak

Életem koronázatlan megrontói a csak és de szavak, állandósult kíséret-kísértetként szívják lüktető artériámat. Vagy én vagyok az egyik legéltetőbb forrásuk, ahova mindig visszatalálnak, vagy egyszerűen csak gyenge vagyok hozzá, hogy lerázzam magamról őket, akár a kutya a bolháit. A sors kegyetlen ómenjei ott rejtőznek, akár egy félresikerült mondatban is, mint a szegény kisiskolás szavai, aki szerint a kacsa lábai közt úszóhártya feszül. Még serdülő korában is visszaköszön a fiaskó, amikor öklére feszített nejlon zacskót bököd mutatóujjával, más hártyákat vizionálva. A megtapasztalás pillanatában sokszor gyors visszajelzést vár az élet, nincs időnk mérlegelni, hogy anyánk milyen lovakat is adott alánk, mióta leszakadtunk annak csecséről. Erre pedig az új csöcsök a legkényesebbek. Hidd el, te is nyakamnak pattintod a filézőkést, ha csak egy pillanatnyi megingást is hallasz abban, hogyan méltatom a főztöd. 
Szóval, nehezemre esik elhinni, hogy azzal, hogy elvágják a köldökzsinórunkat megannyi kényszerpályát kell még lefutnunk. A nem éppen figyelmes, ellenben kurva rosszindulatú olvasóm, most azt mondja talán: akkor tessék megdögleni! De lehet, pont ő az, aki legkevésbé sincs kibékülve a foncsorban látottakkal. Látod, megint csak de. És csak. És ma sem lettetek okosabbak se ti, se én, de nekem, legalább jól esett!