OBERKOMMANDODERWERMACHT

Mät mondja a magáét II.

Szóval. Az aposztrófok sokaságában eltévedve azt kell felfedeznem, hogy a világnak ez beletelik még vagy húsz évébe, mire felfedez. Természetesen engem, hogy ki mást! Tudod, régóta várom, hogy rámtaláljon a világom. Írogattam neki rengeteg sms-t, emailt, hívtam eleget, de a rosszul leadott célzott lövés minden alkalommal valami nőn kapott gellert. A hátamban most azt a feszítést érzem, amit a székem okoz, melyeket saját magam terveztem. Meg egy olyan zsibbadást, amit anyám elektromos ketyeréje okozott tán még kétezerötben. Mintha kínvallatna, amiért elvéreztem a folyamatban: ha nagyobb koncentrációval tettem volna dolgomat, most nem feszítene az ív.

Jah, dillema: tud-e a férfi világot váltani szerető nő oltalmában? Esetleg elpuhul a mindent elfedő melegségben, mely takargatja hibáit? Vagy az egyetlen esély-e, hogy a cseppfaszúból koronás fő emelkedjen? 

A világ közepe, mindig arra van, amerre köpsz, mi több bárkit szembetalálhat az érdektelenség. Nem haragszom hát, ha nem figyelsz, de többet nem mondom el. 

Mindennek eljön az ideje... -jegyezte volna meg Mät, de gondolta pofátlanság lenne irománya végére ekkora közhelyet basznia, ehelyett a következőt írta:

Nem biztos.

Nah, csezd meg!, azóta is ismételgeti!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.